A hollywoodi híresség minden instagramos posztját törölte, és csak annyit ír bemutatkozó szövegében: Alaikum salam! Lindsay Lohan egyre gyakrabban látogat arab országokba, ahol rendre fejkendőben mutatkozott. A celeb egy lapnak azt mondta, most a megújulás időszakát éli.
2017. január 17. 08:23
p
0
0
115
Mentés
Alaikum salam – köszönti követőit az Instagramon Lindsay Lohan, miután gondosan törölte a képmegosztó alkalmazásból az összes létező posztját. Hasonlóan tett a Twitterrel is, ahol már csak pártucatnyi bejegyzése olvasható a hollywoodi hírességnek.
A 444 szerint Lohan az utóbbi években tett már néhány utalást arra, hogy áttért az iszlám hitre. A lap megemlíti, hogy a színésznőt tavaly áprilisban Koránnal a kezében fényképezték, az év végén pedig Szíriában és Törökországban járt, ahol rendre fejkendőben mutatkozott. Lohan legutóbb, a Daily Mailnek adott interjújában arról beszélt, hogy a megújulás időszakában van, és izgatottan várja, hogy mit hoz az újév.
A világ nem az, aminek gondolod: van a valóságnak egy dimenziója, amit a modernitás tagad, mégis ott van – vallja Rod Dreher. Az amerikai konzervatív véleményvezérrel politikáról, kereszténységről és a korszellemről beszélgettünk.
Erről is beszélt egy interjúban a francia elnök, utalva a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadásra.
Az áthúzódó hatás miatt a 2025-ös gazdasági növekedésben jelentős szerepe lesz a magyar gazdaság 2024 utolsó három hónapjában nyújtott teljesítményének. Az eddig megjelent ágazati adatok óvatos bizakodásra adnak okot, ez a lendület pedig az év jelentős részére kihatással lehet.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 115 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2017. január 17. 17:34
Na az lesz a szép, amikor ilyen, szétdrogozott, "liberális" ribancok fogják itt neofita mohamedánként számonkérni a muszlim erkölcsöt!
Na ez se komplett.
Nekem nem azzal van bajom áttér/t. Mert ez mindenkinek magánügy.
Hanem, hogy akkor teszi mikor egy terrorszervezet ezreket mészárol le ezen hit nevében a közel-keleten (már vagy 2-3 éve) és itt Európában és még az ő hazájában is félévente (vagy gyakrabban) gyilkolásznak a szimpatizánsaik.
Nem kell nagy elméleteket gyártani! A sík buta hollywoodi picsa azt hiszi most ez a divat. (Bár lehet most tényleg ez a divat Hollywoodban, who knows..) De simán befér abba a Hollywoodba, ahol van szcientológus, áttért zsidó, kabbala hívő, buddhista stb. Mondhatni nem rí ki. Egészségére! Csak aztán nehogy ismét pofán bassza a valóság.
(Amúgy biztos találkozott Janet Jacksonnal, újabban ő is iszlám hívő az 50 évesen megszült gyerekével.)